Köszönjük, amiért idén is sokan megtiszteltetek minket azzal, hogy megmérettettétek munkáitokat a második [bekezdés]-pályázaton. Nagy öröm látni, mennyien szenteltek időt és energiát az írásnak. Most ismét a zsűrin a sor, hogy elolvassa és értékelje a pályamunkákat. Igyekszünk a lehetőségeinkhez képest hamar előállni a továbbjutók nevével vagyis a shortlisttel, ám erre szeptember előtt aligha fog sor kerülni. Addig is nézzük, hogyan alakult számokban az idei jelentkezési időszak.

A második [bekezdés] számokban

Idén kissé szigorúbbak voltak a pályázati feltételek, mivel az elbírálási folyamat változtatása miatt nagyobb szerepe van a pályamunkák mellé csatolt szinopszisnak (a változtatásokról bővebben ebben a cikkünkben olvashattok). A követelmények ellenőrzése után 105 érvényes pályamunka maradt – ennyi pályázat van jelenleg versenyben. Mindenki, aki érvénytelen pályázatot nyújtott be, a pályázata feltöltését követő 72 órában tájékoztatást kapott arról, hogy pályázata nem felel meg a pályázati szabályzatnak. Így ha nem kaptál emailt, megnyugodhatsz: a kéziratod versenyben van!

A pályázatok nemek szerinti eloszlása maradt a tavalyihoz hasonló. A 105 érvényes pályázatból 86 női szerző munkája, 19 pedig férfié. Legifjabb pályázónk mindössze 15 éves, a korelnök pedig 62 esztendős. A pályázók átlagéletkora 29 év. Összesen több mint 42 millió leütésnyi anyag maradt fent a rostán. Így a kéziratok átlagos terjedelme kb. 10 szerzői ív. A leghosszabb kézirat majdnem 1,6 millió leütés. A zsánermegoszlás a tavalyihoz képest okozott némi meglepetést. Fantasy írásműből kaptuk a legtöbbet, 36 darabot. A new adult, a thriller/krimi és a romantikus kategóriákban egyaránt 15 kézirat érkezett. 13 young adult munka érkezett és 6 sci-fi. Külön örülünk, hogy idén érkezett 4 horror kézirat is és egy non-fiction szöveg is.

Mi történik most a szövegemmel?

A számok után nézzük azt, ami feltehetőleg a legjobban érdekel: mi történik a következő hónapokban a háttérben. Először is a négy tagúra bővült zsűri elolvassa a szövegek szinopszisát és az írások első ötven oldalát. Ezek alapján vagy javasolják a szöveget a következő körre vagy nem. Amennyiben három vagy több igen szavazat gyűlik össze, a szöveg felkerül a shortlistre. Ezen túlmenően minden zsűritagnak lehetősége  van egy olyan pályázatot továbbjuttatni vigaszágon, amely nem kapta meg a továbbjutáshoz szükséges szavazatot. Hangsúlyozzuk, hogy ez csak opció, a zsűritagok dönthetnek úgy is, hogy nem élnek ezzel a lehetőséggel. Így áll össze a továbbjutók listája.
A shortlistre felkerült szövegeket minden zsűritag teljes terjedelmében elolvassa és véleményezi. E vélemények alapján tesz a zsűri javaslatot a Twister kiadónak a legjobb szövegek kiadására.
Innen tehát már nincs más dolgotok, csak figyelni a [bekezdés] honlapját és kiadó Facebook oldalát, illetve olvasni a hírlevelünket, ha minden infóra kíváncsiak vagytok a pályázat alakulását illetően.

A nyárra jó olvasgatást kívánunk, mi is ezt fogjuk tenni a következő időszakban a ti szövegeitekkel. Hamarosan jelentkezünk!

Szabó István Zoltán (Steve)

Vélemény, hozzászólás?