[bekezdés]:Doktori értekezésedet Gibson Neurománc c. könyvéről írtad, s ez is jól illusztrálja azt, hogy a populáris kultúra egyre nagyobb hullámokon érkezik meg az egyetemi és tudományos diskurzusokba. Hogy látod most ezt a tendenciát? Szükségszerű változásnak vagyunk tanúi, vagy pedig pusztán hallgatócsalogatásról van szó? És miért lehet érdekes egy cyberpunk (vagy fantasy, krimi) regény az irodalmi kutatások számára? Miben rendezheti át a figyelmünket?
Steve: Szerintem többről van szó, mint hallgatócsalogatásról. A popkultúra kutatás saját jogán erősödik az akadémiai berkekben. Nehéz érvelni a popkultúra tudományos igényű kutatása ellen, amikor az látszik, hogy ez az alakzat óriási tömegekre hat, definíciójából eredően nagyon virulens és rendkívül kiterjedt hatásai vannak. A tágabb értelemben vett kultúrakutatók – ide értve az irodalmárokat, esztétákat, vizuális kultúra kutatókat, stb. – mindenképpen számot kell, hogy vessenek a popkultúra jelenségeivel és működésmódjával. Ez az igény a hazai egyetemeken is egyre erősebben jelentkezik. Mindezzel persze nem szeretném azt állítani, hogy amit sokan fogyasztanak az egyértelműen értékes vagy jó. És persze nem is azt, hogy egyértelműen rossz vagy értéktelen. Elsősorban az a fontos, hogy ezek a kultúrális termékek, jelenségek, szövegek – nevezzük akárhogyan – sok emberre vannak hatással vagyis formálják a kultúránkat, a világlátásunkat. Emellett pedig nem mehetünk el becsukott szemmel. Hogy miért lehet érdekes egy cyberpunk vagy egy fantasy regény az irodalmi kutatások számára? Szerintem elsősorban azért, mert a kanonizált irodalmi hagyományoktól részben eltérő eszközökkel dolgoznak ezek a zsánerek, máshogyan közelítenek a valósághoz, más perspektívákat nyújtanak. Ettől függetlenül természetesen aktuális kérdéseket, a mi kérdéseinket feszegetik. A zsánerszövegek világa relatíve gyorsan változik és sok ember számára hozzáférhetően beszélnek jelenlévő problémákról.
[bekezdés]: A bemutatkozó szövegedben az áll, hogy a Szegedi Egyetemen tanítottál. Milyen kurzusokat tartottál itt?
Gaborják Ádám: Kezdetben kulturális antropológiával és a szibériai kisebbségi irodalmakkal kapcsolatos órákat tartottam, majd ezzel párhuzamosan kezdtem kortárs irodalommal is foglalkozni az akkori oktatóim, mentoraim hatására. Aztán magam is szemináriumokat vezettem részben azzal a céllal, hogy az egyetemisták is minél jobban megismerhessék a kortárs magyar irodalmat, hiszen a középiskolai oktatás hiányosságai miatt nagyon kevesen ismerhetik mélyrehatóan. Nagyjából a rendezvényszervezést is ekkor kezdtem, mert valahogy nekem nem elég a könyv. Végül lett egy harmadik halmaz is, amikor a populáris kultúrával kapcsolatos előadásokat tartottam a Média és Kommunikáció Tanszéken. Gyerekkorom óta meghatározó helyet foglal el a popkult az életemben, az egyetemen pedig végre megtaláltam, hogyan lehet erről beszélni. Mindenegyikből nagyon sokat tanultam a hallgatóknak köszönhetően. Sajnos azóta más területeken vagyok, de nagyon hiányzik ez a fajta közös munka. Első olvasásra mindez valószínűleg elég széttartónak tűnik, de azt hiszem, Clifford Geertz írásai és a kritikai kultúrakutatás lett a közös halmaz, a deszka, ahonnan el tudtam rugaszkodni különböző irányokba, hiszen innen ered az a nézőpont, ami a művészeteket is a kulturális gyakorlataink részévé teszi. Eléggé nagy hatással volt rám az egyetemista éveim alatt, s remekül tudtam hasznosítani a különböző kutatási témákban. Megnyitott egy olyan pályát, ahol a személyes érdeklődésem, mániám is gond nélkül a kutatások része lehetett.
[bekezdés]: Angol és amerikai irodalomból szerezted a mesterszakos diplomádat az Egyesült Királyságban. Most londoni kiadónak dolgozol. Tapasztalatod szerint vannak-e olyan típusú könyvek, melyek hiányoznak a hazai piacról? Ha igen, milyen kötetek?
Pillér Emília Réka: Az első és legfontosabb dolog, ami eszembe jut, az a gyerek- és ifjúsági irodalom. A magyar piacon vannak jó kezdeményezések persze, de fájóan kevés a magas minőségű és fontos témákat feldolgozó könyv. A globális világban, az internet mellett élő és olvasó gyerekek és fiatalok igényei megváltoztak, a látókörük kitágult, ám erre a magyar könyvpiac és az irodalomoktatás nem nagyon akar reagálni. Nem adunk ki elég könyvet, amelyben sokszínű karakterek aktuális problémaköröket dolgoznak fel; nem provokáljuk a fiatalokat gondolkodásra, nem ösztökéljük őket a mások megértésére, holott véleményem szerint ez lenne az irodalom egyik legfontosabb feladata. Az angol piacon sokkal nagyobb számban találunk olyan írót, karaktert és történetet, akik és amelyek nem a többségi társadalom nézőpontjából tekintenek a világra. Nem mindenki fehér, középosztálybeli Harry. Ugyanezt a sokszínűséget egyébként a magyar felnőtt irodalomból is hiányolom. Egyes angol könyvkritikusok olyan kihívásokat hirdetnek meg a neten, amelyek során egy éven keresztül például csak női, vagy csak nem-fehér írók műveit olvassák. Érdekes lenne megnézni, hogy a magyar piacon van-e egy évre elegendő könyv bármelyik kategóriában.
Lezárult a [bekezdés] program kéziratbeküldő időszaka. Sok szöveget kaptunk tőletek (egészen pontosan 141-et), nagyon örülünk, hogy már az első [bekezdés] programot is ennyien megtiszteltétek a bizalmatokkal.
Most viszont rajtunk a sor.
Bizonyára szeretnétek tudni, hogy a következő időszakban mi is történik a kéziratokkal, és milyen lépések következnek ezután. Az alábbiakban ezt a folyamatot szeretnénk nektek bemutatni.
