Page 9 of 9

S.J. Kincaid: Öt tipp íróknak

Tegnap megnyitottuk a [bekezdés] pályázatot, ahová folyamatosan érkeznek a kéziratok. Akik szeretnének résztvenni a [bekezdés] programban, de még nem töltötték fel a pályázatukat, nincs aggodalomra okuk, hiszen 2017.06.30. éjfélig tudnak még jelentkezni.
Sokan vannak, akik még finomítják a műveiket, és az utolsó pillanatokig halogatják a jelentkezést, nekik lehet segítségükre  S.J Kincaid A kárhozott (The Diabolic) című sikerkönyv szerzője, aki eddigi tapasztalataiból merítve ad öt tippet, hogy miként lehetnek jobb írók.

Az egyetlen különbség egy megrekedt és egy sikeres író között az állhatatosság

Az írás nem könnyű hivatás. Ráadásul az idő legnagyobb részében magányos folyamat, melynek során kevés segítséget kap a szerző. A legtöbb író hasonlóképp kezdi a pályáját.
Sara Raasch 27 éves. Túl van már az első trilógiáján (Hó, mint hamu), melyet számos nyelvre lefordítottak. Most új könyvsorozaton dolgozik. Úgy gondoltuk, hogy története és tanácsai inspirálhatnak minden erejét, prózáját próbálgató szerzőt. Reményeink szerint Titeket, a [bekezdés] program pályázóit is. Írói szokásairól, az alkotói folyamat nehézségeiről és a motiváció megtartásának titkairól kérdeztük.

Olvasd tovább!

Hogyan írjunk szinopszist?

Többen is érdeklődtetek azzal kapcsolatban, hogy milyen szinopszisokat várunk a pályamunkák mellé. Első írásunkban ezzel kapcsolatban szeretnénk némi támpontot adni. Többféle szinopszis létezik, és általában minden kiadónak, irodalmi ügynökségnek megvannak a saját elvárásai. A következőkben leírjuk, mi mit várunk el ettől a szövegtípustól. Mindenekelőtt azonban nem árt tudni, hogy mire is használják ezeket az összefoglalókat a kiadók. Elsősorban képet alkotnak az adott regényről anélkül, hogy el kellene olvasniuk a teljes kéziratot (mi a [bekezdés] programban minden kéziratot el fogunk olvasni, azonban a szövegek elosztásához és csoportosításához a kéziratok szinopszisát fogjuk használni). Mindemellett felmérik az adott szerző íráskészségét, stílusát, nagy vonalakban a szöveg struktúráját és a történet eredetiségét, összetettségét. Ökölszabályként elmondható, hogy egy szerkesztő mindig több következtetést von le a szinopszis alapján, mint a szerző szeretné. Éppen ezért érdemes nagy gondot fordítani a szinopszis megírására.

Olvasd tovább!