[bekezdés]: A bemutatkozó szövegedben az áll, hogy a Szegedi Egyetemen tanítottál. Milyen kurzusokat tartottál itt?

Gaborják Ádám: Kezdetben kulturális antropológiával és a szibériai kisebbségi irodalmakkal kapcsolatos órákat tartottam, majd ezzel párhuzamosan kezdtem kortárs irodalommal is foglalkozni az akkori oktatóim, mentoraim hatására. Aztán magam is szemináriumokat vezettem részben azzal a céllal, hogy az egyetemisták is minél jobban megismerhessék a kortárs magyar irodalmat, hiszen a középiskolai oktatás hiányosságai miatt nagyon kevesen ismerhetik mélyrehatóan. Nagyjából a rendezvényszervezést is ekkor kezdtem, mert valahogy nekem nem elég a könyv. Végül lett egy harmadik halmaz is, amikor a populáris kultúrával kapcsolatos előadásokat tartottam a Média és Kommunikáció Tanszéken. Gyerekkorom óta meghatározó helyet foglal el a popkult az életemben, az egyetemen pedig végre megtaláltam, hogyan lehet erről beszélni. Mindenegyikből nagyon sokat tanultam a hallgatóknak köszönhetően. Sajnos azóta más területeken vagyok, de nagyon hiányzik ez a fajta közös munka. Első olvasásra mindez valószínűleg elég széttartónak tűnik, de azt hiszem, Clifford Geertz írásai és a kritikai kultúrakutatás lett a közös halmaz, a deszka, ahonnan el tudtam rugaszkodni különböző irányokba, hiszen innen ered az a nézőpont, ami a művészeteket is a kulturális gyakorlataink részévé teszi. Eléggé nagy hatással volt rám az egyetemista éveim alatt, s remekül tudtam hasznosítani a különböző kutatási témákban. Megnyitott egy olyan pályát, ahol a személyes érdeklődésem, mániám is gond nélkül a kutatások része lehetett.

Írsz, több folyóiratnak szerkesztesz, a JAK elnöke vagy – aktívan részt veszel a mai magyar irodalmi közéletben. Mi a legvonzóbb számodra az irodalomban és a hazai irodalmi közegben?

Nehéz kérdés, mert nekem az irodalom most már nagyrészt munka, de szerencsére sikerült megőriznem azért a lelkesedést is a könyvek iránt. Az irodalom, akárcsak más művészeti ágak, elmond valamit rólunk, a kultúráról és a társadalmunkról, esetleg a nyelvről, s engem leginkább ez a másfajta figyelem érdekel. Személy szerint engem az is roppantul foglalkoztat, hogy történetileg hogyan alakult mindaz, amit ma irodalomnak nevezünk. A hazai irodalmi közeg pedig az elmúlt években-évtizedekben erősen változóban van (mind műfajában, mind mediálisan), s ez az átmenetiség rendkívül érdekes. Izgalmas látni, hogyan talál egymásra popkultúra és szépirodalom, popkultúra és kritika, vagy hogy a zsánerirodalomban milyen erős szerzők jelentek meg az elmúlt években, s egyáltalán hogyan talál magára a hazai zsánerirodalom-kutatás.

Azt tudjuk, hogy szereted a street art-ot. De milyen a viszonyod a fantasztikus irodalommal?

Az a helyzet, hogy nem vagyok igazán egy konkrét zsánernek sem a szerelmese, sokkal inkább szerzők és konkrét alkotások vonzanak. És persze különböző problémák, korszakok (mint a 19. század vége, 20. század eleje). A jó könyvek. Számomra a fantasztikum mint kulturális beszédmód érdekes. Olyan diskurzus az irodalomban és művészetekben, amelyben egy-egy alkotó és az őt keresztül-kasul átszövő kultúra és társadalom vágyai, félelmei, szabályrendszerei, ideológiái és konfliktusai sűrűsödhetnek, és ez rendkívül izgalmassá teszi. És itt gondolhatunk akár Jókai A jövő század regénye c. művére, China Mieville regényeire, Cronenberg filmjeire vagy a korai Lady Gaga videóklippjeire. Mostanában valóban reneszánszát éli a fantasztikus irodalom, s leegyszerűsítés lenne ezt kizárólag a filmes adaptációkra fogni. Úgy tűnik, most megint egy olyan átmeneti időszakban lehetünk, amikor szükség lehet az alternatív világokra – avagy a távolságra és transzformációra –, hogy ezeken keresztül értsünk meg a valamit saját magunkról. Sok tekintetben engem a romantika időszakára, illetve a 19. század végére emlékeztetnek a jelenlegi társadalmi-kulturális tendenciák.

Milyen szövegekre számítasz a [bekezdés] pályázatban? A szövegek mely rétegére fogsz leginkább fókuszálni? Úgy is kérdezhetném: mi a legfontosabb neked egy irodalmi szövegben?

Izgalmas szerzőket várok, akik nemcsak ötlettel bírnak, hanem nyelvileg is fogékonyak. Tehát elsősorban a szövegek megformáltságára fogok koncentrálni, mert azt gondolom, a hazai zsánerirodalomban nem az ötletek hiányoznak, hanem a jó szövegek. Kiss túlzással, de 1-1 mondatból vagy 1-1 bekezdésből is nagyon sokat meg lehet ismerni egy szerzőből. És ebben a kiadóknak is óriási felelőssége van, számos jó alkotó könyvét látom elvérezni a botrányos szerkesztés és az igénytelen szöveggondozás miatt. A kiadók eléggé félvállról veszik ezt, pedig nagyon sokat hozzátesz az élményhez.

Az eddigi tevékenységeid alapján nyilvánvaló, hogy fontos számodra a tehetséggondozás az irodalomban és a kultúrában. Hogyan illeszkedik ebbe a hivatásba a [bekezdés] program? Miért tartod fontosnak az ebben való részvételt?

Éppen a tehetséggondozás részéről illeszkedik be. Bár nem annyira szeretem ezt a szót, mert mostanában elég sok rossz konnotációt is bevonz, hiszen a hazai kulturális élet még mindig elég hierarchikus. A tehetségeket támogatni kell, az ötleteket pedig segíteni kell kibontakoztatni. Egy megfelelően vezetett program akkor lehet igazán termékeny, ha sokkal inkább partnerként jelennek meg benne a felek, s a közös gondolkodásra helyezik a hangsúlyt. Azáltal tud mindenki fejlődni. S a végén pedig jó művek születhetnek majd, ami az egész program célja.

 

Címlapfotó: Kele Dóri