A tavalyi program lezárulta után közzétettünk egy cikket, melyben igyekeztünk néhány gyakorlati tanácsot adni a sikeres pályázathoz. Sajnos úgy tűnik, sokan nem olvasták a szöveget, pedig megkönnyíthették volna a dolgukat. A tavalyi cikket itt találják az érdeklődők, állításai idén is érvényesek. Jelen írásban nem érintem azokat a problémákat, melyekről a tavalyi cikkben már volt szó.
Ebben az évben is örömmel konstatáltuk, mennyi ember szenvedélye az írás, mennyi ember szentel életéből hosszú órákat annak, hogy történeteket találjon ki és meséljen el. Nagyszerű érzés, hogy már második alkalommal több mint százan tisztelték meg a programunkat azzal, hogy beküldték a pályázatukat. Mindez természetesen közel sem azt jelenti, hogy minden pályamunka jól sikerült volna. Minden pályázót szeretnénk biztatni arra, hogy folytassák az írást, fejlődjenek, csiszolódjanak és fektessenek belé munkát, amennyiben ez örömet okoz nekik. A cikk meglátásaival szeretnénk segíteni a pályázóknak, hogy a következő évben nagyobb eséllyel induljanak neki a [bekezdés] programnak.
Olvasd tovább!