A zsűri elolvasta a pályázatokat és a shortlistes szövegek közül kiválaszotta azokat, melyeket kiadásra ajánl a Twister kiadónak. A zsűritagok és a kiadó vezetői a tizenhárom döntőbe jutott szöveg közül hármat választottak ki kiadásra, további két pályázatot pedig beválasztottak az idén induló [bekezdés]-mentorprogramba. A döntés nem volt könnyű, hiszen nem kevés véleménykülönbség volt a zsűri tagjai között, ám meggyőződésünk, hogy végül jó döntés született.

Most pedig következzenek a győztes pályázatok és szerzőik:
Papp-Szabó Vanília – Örökség (Romantikus)
Tarja Kauppinen – A nép igazsága (Fantasy)
N. Nagy Zoltán – Keselyű (Krimi/Thriller)

és a [bekezdés] mentorprogramba választott pályázatok és szerzőik:
Dyta Kostova – Terra Incognita (Sci-Fi)
Mezei Petra – Mint a Homokszemek (Krimi/Thriller)

Hamarosan további információval és interjúkkal jelentkezünk a pályázat győzteseivel és a szövegek megjelenésének várható időpontját is közzétesszük majd.
Köszönjük minden pályázónak az erőfeszítést, a munkát és azt, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy elküldték a munkájukat. Folytassátok az írást!

További jó munkát kíván:
A [bekezdés] csapata

Vélemény, hozzászólás?