[bekezdés]: Angol és amerikai irodalomból szerezted a mesterszakos diplomádat az Egyesült Királyságban. Most londoni kiadónak dolgozol. Tapasztalatod szerint vannak-e olyan típusú könyvek, melyek hiányoznak a hazai piacról? Ha igen, milyen kötetek?

Pillér Emília Réka: Az első és legfontosabb dolog, ami eszembe jut, az a gyerek- és ifjúsági irodalom. A magyar piacon vannak jó kezdeményezések persze, de fájóan kevés a magas minőségű és fontos témákat feldolgozó könyv. A globális világban, az internet mellett élő és olvasó gyerekek és fiatalok igényei megváltoztak, a látókörük kitágult, ám erre a magyar könyvpiac és az irodalomoktatás nem nagyon akar reagálni. Nem adunk ki elég könyvet, amelyben sokszínű karakterek aktuális problémaköröket dolgoznak fel; nem provokáljuk a fiatalokat gondolkodásra, nem ösztökéljük őket a mások megértésére, holott véleményem szerint ez lenne az irodalom egyik legfontosabb feladata. Az angol piacon sokkal nagyobb számban találunk olyan írót, karaktert és történetet, akik és amelyek nem a többségi társadalom nézőpontjából tekintenek a világra. Nem mindenki fehér, középosztálybeli Harry. Ugyanezt a sokszínűséget egyébként a magyar felnőtt irodalomból is hiányolom. Egyes angol könyvkritikusok olyan kihívásokat hirdetnek meg a neten, amelyek során egy éven keresztül például csak női, vagy csak nem-fehér írók műveit olvassák. Érdekes lenne megnézni, hogy a magyar piacon van-e egy évre elegendő könyv bármelyik kategóriában.

Részt vettél egy olvasást segítő és népszerűsítő programban is. Mesélnél erről? Mi volt benne a szereped?

Ez a program egy nagyobb megmozdulás része, amelyet támogat az angol állam, és amelynek célja, hogy olyan területeken javítsa az iskolai eredményeket és a továbbtanulási rátát, amelyek hagyományosan rosszul teljesítenek. A program keretében felsőoktatási intézmények kapnak arra lehetőséget, hogy segítsenek a közelükben lévő iskoláknak. Ez nálunk úgy történt, hogy egy állásinterjú után a kiválasztott egyetemi diákok több különböző tevékenység közül választhattak. Egyszeri alkalmakkor interaktív előadásokat tartottunk a kampuszra látogató iskolás csoportoknak – a felkészülésben egy mentor tanár segített -, de hosszabbtávú munkára is volt lehetőség. Én részt vettem egy olyan három hónapos akcióban, ahol olvasási nehézségekkel küzdő diákokkal foglalkoztunk. Ez egy helyi iskolában történt, ahol rövid képzést kaptunk és az ottani tanárok folyamatos támogatása mellett korrepetáltunk. Az ötlet az, hogy sok gyereknek egyszerűen osztatlan figyelemre van szüksége, ám ehhez nincsen elég tanár. Az egyetemisták bevezetésével olyan tanulási környezetet hoznak létre, ahol nem nehezedik a szokásos nyomás a diákokra, és ahol van idő és energia meghallgatni őket. A gyerekek, akikkel találkoztam, lemondtak magukról, mert mind otthon, mind az osztályban problémáik voltak, így lemaradtak a többiek mögött. Sokszor pusztán az, hogy valaki megkérdezte, milyen napjuk volt, és odafigyelt a válaszra, kilométereket javított a tanulási kedvükön. Hihetetlen volt látni, ahogy az egyetemet és az olvasást földönkívüli dolognak tartó gyerekek pár hét után felengedtek és érdeklődni kezdtek. Felbecsülhetetlen élmény volt részt venni a programban; nem is értem, miért nem csinálják mindenhol.

Mely zsánerek állnak hozzád a legközelebb? Kik a kedvenc szerzőid?

A szokásos lehetetlen kérdés. Alapvetően mindenevő vagyok, de persze vannak műfajok, amelyekhez mindig visszatérek. Ilyen a sci-fi, a fantasy és a horror. Személy szerint úgy gondolom, hogy amikor a leginkább elrugaszkodunk a saját világunktól, akkor mondjuk ki róla a legnagyobb igazságokat – ezt teszi a sci-fi a politikával, a fantasy a mitológiával és a horror az emberi pszichével. Tolkien, Kafka, Poe, Gaiman, King és Atwood meghatározóak voltak abban, hogy hogyan olvasok ma, az újabb kedvenceim között pedig ott van David Mitchell, Nnedi Okorafor, Lauren Beukes, Patrick Ness és Daryl Gregory.

Milyen szövegekre számítasz a [bekezdés] pályázatban? A szövegek mely rétegére fogsz leginkább fókuszálni? Úgy is kérdezhetném: mi a legfontosabb neked egy irodalmi szövegben?

Újabb fogas kérdés. Sokszor nehéz megmondani miért tetszik, vagy nem tetszik egy szöveg. Csak úgy érzi az ember. Ez teljesen egyéni, de én általában két dologtól szoktam “csak úgy érezni”: a karakterektől és a történet belső logikájától. Mindegy, hogy humanoidokról olvasunk-e, vagy intelligens kristályokról, mindenképp nárcisztikus lényként vesszük a könyvet a kezünkbe, vagyis magunkat szeretnénk látni. A jó karakterek olyan összetettek, akár egy ember, tehát azonosulni tudunk velük, de nem árt, ha megdolgoztatnak minket ezért az azonosulásért. Én mindig azokat a karaktereket szerettem, akik az emberi természet egy sötétebb oldalát tükrözték vissza, mivel ezt sokkal érdekesebbnek találtam, mint a hőst fényes páncélban. Ami pedig a belső logikát illeti, nincsen rosszabb, mint amikor egy történet nem konzisztens önmagával. Ez nem egyenlő azzal, hogy valami nem lehet kaotikus, vagy misztikus, de ha folyton kizökkentjük az olvasót követhetetlen logikai ugrásokkal – akár az eseményláncot, akár a karakterek érzelmeit és tetteit követve -, ne számítsunk semmi jóra tőle.

Hogyan illeszkedik hivatásba a [bekezdés] program? Miért tartod fontosnak az ebben való részvételt?

Sokan mondják, hogy már így is túl sok könyv van a piacon, nem kell több író, de ezzel én nem értek egyet. Mindenkit bíztatni kell, aki bármilyen módon résztvevője szeretne lenni az irodalomnak és a kultúrának, akár fogyasztóként, akár alkotóként. Saját tapasztalatból tudom azonban, hogy nagyon nehéz belevágni. A magyar irodalmi élet kicsi és belterjes; az ember először nem is mer tollat ragadni, mert még leharapják a fejét. Aztán ha mégis írt valamit, jön a dilemma, hogy kinek küldje el? Kitől kérjen tanácsot? Hogyan lesz a szárnypróbálgatásból kiadható könyv? Az írók, szerkesztők és kiadók közössége kívülről bevehetetlen erődnek tűnik, főleg ha az ember fiatal, ha nő, ha nem budapesti, és így tovább. A [bekezdés] program célja áttörni ezt a falat, és mivel faltörésben nagyon sok a lemaradásunk, nem lehet elég hamar elkezdeni. Ha nem zsűriznék benne, én is pályáznék.