INDUL a [bekezdés]-program Íróműhelyének első kurzusa!

A 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon több programmal is készült a kilátogatóknak a TWISTER Kiadó. Ezek közül a [bekezdés]-program szempontjából különösen jelentős volt a Hogyan írj olyan szinopszist, ami alapján a szerkesztő elolvassa a kéziratodat címet viselő workshop, melyet a több mint 25 éves nemzetközi kiadói tapasztalattal rendelkező, független tanácsadó Cressida Downing vezetett,  a termet teljes egészében megtöltő közönség előtt.
 
A Könyvfesztiválon és különböző más csatornákon keresztül is többen érdeklődtek a kiadónál arról, hogy várható-e a TWISTER szervezésében hasonló workshop vagy kurzus a témában, hiszen az eseményen Dr. Szabó István Zoltán (Steve) – a [bekezdés] projektmenedzsere személyesen is felhívta a figyelmet arra, hogy az idei pályázat előszűrése a szinopszisok alapján történik majd.
 
A TWISTER Kiadó csapata éppen ezért  – a [bekezdés] Íróműhely keretén belül -, 2018. június 2-án (szombaton), három órás, költségtérítéses szinopszis-kurzust hirdet. A kurzus célja a szinopszisírás fortélyainak elsajátítása elméleti magyarázaton és gyakorlati feladatokon keresztül. Végül a kurzusvezető segítségével mindenki elkészíti saját kéziratának szinopszisát, ezzel biztosítva, hogy a [bekezdés]-pályázatra beküldött kézirat a lehető legnagyobb valószínűséggel menjen át az előválogatáson.
A kurzust Dr. Szabó István Zoltán (Steve) tartja.
Helyszín: 1075 Budapest, Károly krt. 3/a  (oktatóterem)
A kurzus díja: 5400,- Ft
Jelentkezni a bekezdes@twistermedia.hu e-mail címen lehet. Jelentkezési határidő: 2018.05.30-ig.  Jelentkezéseket a beérkezés és befizetés sorrendjében, korlátozott számban tudunk fogadni.

Évbúcsúztató a [bekezdés] program kiválasztottjaival

Amikor a Twister Media csapatához kerültem, nem tudtam, ez mit jelent, hány emberrel fogok együtt dolgozni, de abban biztos voltam, hogy nagyon jó helyen vagyok, ahol tanulni és fejlődni lehet.

Kaptam egy ebédmeghívást a Szuterén lakásétterembe, amit nagyon izgatottan vártam. Egyrészt mert engem is bemutattak a csapatnak, másrészt a [bekezdés]-nyertesekkel is találkozhattam egy lakásétteremben. Feledhetetlen élmény volt, és a hangulat mellett az ételek is kitűnőek voltak.

Olvasd tovább!