Gyakran Ismételt Kérdések

K: Milyen elvárások vannak a szinopszissal kapcsolatban?
V: Erre a kérdésre ebben a cikkben adtunk választ.

K: Mit tekintenek “szerzői kiadásnak”?
V: Szerzői kiadásnak tekintünk minden olyan kötetet, mely nem került bolti forgalomba.

K: Pályázhatok-e, ha már szerzői kiadásban jelent meg kötetem?
V: Igen, de nem a megjelent kötet kéziratával.

K: Pályázhatok-e, ha egy másik kiadó már megjelentette a regényemet, mely bolti forgalomba került és/vagy aktív szerződésem van másik kiadóval?
V: Nem. Olyan – egyelőre amatőr – szerzőknek szól a [bekezdés] program, akik még nem rendelkeznek bolti terjesztési kötettel. Igyekszünk a pályájuk elején járó szerzőket segíteni a programmal.

K: Pályázhatok-e olyan regénnyel, melyet már publikáltam valahol?
V: Nem. Olyan szöveggel, mely valahol már megjelent – akár szerzői kiadásban is – nem lehet pályázni. Nem kizáró ok, ha az írónak szerzői kiadásban jelent meg kötete, ám a már megjelent kötet kéziratával nem pályázhat a [bekezdés] programban.

K: Nekem még nem jelent meg regényem, de a kéziratomat már publikáltam a blogomon. Pályázhatok ezzel a munkámmal?
V: Igen. Ha csupán a blogodon elérhető a szöveg és máshol nem jelent meg, akkor beküldheted a [bekezdés] pályázatra.

K: Az én kéziratom több zsánerbe/kategóriába is beilleszthető. Mit tegyek?
V: Ha a szöveg több zsáner jegyeit is magán viseli – ún. crossover szöveg – akkor a szerző döntése alapján a legrelevánsabb zsánert/kategóriát kell megjelölni a pályázat során.

K: Tegyük fel, hogy sikeres lesz a pályázatom és megjelenhet a regényem. Kell számolnom pénzügyi kiadásokkal szerzőként?
V: Nem. A [bekezdés] programban kiválasztott szerzőknek a könyveik megjelenésével kapcsolatban pénzügyi kiadással nem kell számolniuk. A kiadó vállalja a művek kiadásának teljes költségeit: a kézirat előkészítésétől a bolti megjelenésén át egészen a promócióig. Nemcsak könyveket készítünk, hanem szerzőket is építünk, akiket a kiadói szerződés értelmében jogdíj illet meg.

K: Korhatárhoz kötött-e a pályázat?
V: Igen, a 14. életévüket betöltött szerzők pályázhatnak.

K: Feltöltöttem a kéziratomat és a szinopszist, de változtatni szeretnék/másik fájlt csatolnék. Megtehetem?
V: Nem, erre utólag már nincsen mód. Feltöltés előtt ellenőrizd, hogy biztosan azt a fájlt csatolod, amit szeretnél.

K: A kéziratokra vonatkozó formai követelmények között szerepel, hogy a bal oldali margónak 3 cm-nek kell lennie, de a többi margó mérete nincs megadva. Azokon is módosítanom kell?
V: Nem. A többi margó mérete megfelel úgy, ahogyan a szövegszerkesztő alapbeállításai felkínálják (2 vagy 2,5 cm jobb oldali, alsó és felső margó).

K: A fejezetcímeknek esetében élhetek a formai követelményekben szereplő 12-es betűméretnél nagyobbal, hogy áttekinthetőbb legyen a kézirat?
V: Igen, a fejezetek és alfejezetek tagolását elősegítendő ezek a címek szerepelhetnek nagyobb betűmérettel is.