Noha az első [bekezdés] program győzteseinek kéziratain még dolgoznak a szerkesztők és a szerzők, hogy a legjobb formájukban kerülhessenek az olvasók elé, a Twister Media műhelyeiben már a második programot készítjük elő.

Úgy gondoltuk a mai nap – a magyar kultúra napja – ünnepélyessége tökéletes ahhoz, hogy kihirdessük a második programot. Ennek részleteiről ugyan a későbbiek folyamán pontosan és időben tájékoztatunk titeket, a kéziratfogadási határidőkről és a legfontosabb változásokról már most érdemes néhány szót ejteni.

Mikor fogadja a kiadó a kéziratokat?

Itt a tavalyi évhez képest nem történt változás: június hónap során várjuk a kéziratokat. 2018 június 1 és június 30 között küldhetitek tehát be a pályamunkátokat. A pályázat formai követelményeit később ismertetjük.

 

Változás az elbírálás menetében

A Twister Media kiadó vezetői és a [bekezdés] program csapata úgy döntött, hogy megreformálja az elbírálási folyamatot és megszűnik az előolvasás gyakorlata. Ez azt jelenti, hogy a beküldött kéziratokat már a beérkezéstől kezdve szakmai zsűri szemlézi. Bővítjük a zsűri létszámát, de ami talán ennél is fontosabb – hiszen titeket, szerzőket érint –, hogy nagyban felértékelődik a szinopszis szerepe. A szinopszisok és beleolvasás alapján alakítják ugyanis ki a zsűritagok a shortlistet. Döntő fontosságú lesz tehát, hogy ne csak a kéziratotok legyen szuper, de a szinopszist is nagy műgonddal készítsétek el. Az így szerzett tapasztalat a későbbiekben is jól jöhet, hiszen a legtöbb kiadó – úgy Magyarországon mint külföldön – elsősorban szinopszis alapján dönt arról, hogy érdemes-e elolvasni a teljes szöveget.

Júniusig minden segítséget igyekszünk megadni nektek ahhoz, hogy elsőrangú szinopszist tudjatok írni. Először is érdemes elolvasni tavalyi cikkünket a szinopszisról. Áprilisban a Könyvfesztivál idejére pedig ingyenes, de regisztrációhoz kötött szakmai workshopot tartunk majd a szinopszishoz kapcsolódóan. Május folyamán pedig önköltséges kurzust hirdetünk, melynek keretein belül szintén a jó szinopszis megírásához szükséges hozzávalókat beszéljük át. A kurzus elméleti részét gyakorlatorientált közös munka és szakmai konzultáció egészíti ki.

A pontos menetrendről, a workshop és a kurzusok időpontjától, illetve az idei pályázat részleteiről később még bővebben lesz szó az oldalon. A [bekezdés] levelezőlistájára itt tudtok feliratkozni.

Nincs más hátra, minthogy eredményes és örömteli munkát kívánjak a [bekezdés] program csapata nevében is nektek!

 

Szabó István Zoltán (Steve)

Vélemény, hozzászólás?